Nagy Gábor

Magyar nóta

Van-e még, ki nekünk üzenne?

Hol bujdokol Kossuth Lajos?

Nem lőlap közepe a kokárda –

leszaggattatott szívünkről

bele lett taposva a sárba.

Ha elfogyott a regimentje,

mért nem megyünk mindnyájan el?

Nem lőlap közepe a kokárda,

csak a nemzet zászlaja

lett beletiporva a sárba.

Ez az ország lesz otthonunk.

Itt térünk nyugovóra,

e honban lesz egy nemzet

minden emberi ideája, álma

beleforgatva a sárba.

Újra a hej, bunkócska, te drága

s a nemzetközivé lesz az egész világ:

a Szózat, a Himnusz, a Nemzeti dal

jaja bolsevikok vasalt csizmatalpa alatt

beledöngölve a sárba.

Megint leköpdösték az orcád,

megszégyenített Magyarország.

Garasos sátánok paktuma dönt le,

meghurcolt Mária-népe, erőszak

nélkül, papírral, tollal a sárba.

Megint egy nekrofil istenhozzád,

mi jutott neked, Magyarország.

Bértollnokok s kibérelt lelkűek

ülnek fölötted állati tort,

meghemperegve a sárba.

Sehonnai bitangok kapcarongya,

szeplőtelen szajha, Magyarország!

Tetemcafattá alázott király,

leoláhozott Igazságos hazája,

Széchenyi lázálma, Magyarország!

(Orcádról soha le nem mossák:

kommunisták rontják le sorsát.

Mindszentek arcba rúgott hazája,

esik eső, esik raja...)

Kispest, 2002. április 7-8. (O.47-ig)